A bárányok hallgassanak

Kábult ez a nap, talán mert nem a szokásos dupla adag kávával indítottam. A címben található szavak takarják most a jövőről való álmodozásaim tárgyát. Vegyük szépen sorba:

- Legjobb forgatókönyv szerint felhív még a héten egy kanadai táborigazgató. Valami csoda folytán hanyatt dobja magát amint meghallja a hibáktól hemzsegő és korántsem folyékony angolomat, és eltekint attól a ténytől, hogy versenytársaimmal ellentétben nekem semmilyen leigazolható vendéglátós tapasztalatom nincs. Belém szeret a skype interjú alatt, és március végén már valahol Alberta környékén pucolom a hagymát. Ez a legjobb ami történhetne.

- A fent vázoltaknál jóval valószínűbb, hogy tespedek még ebben a sártengerben április-május környékéig, és sikerül kijutnom egy sötét Holland raktárba. 

- Szóval először munka kellene, szinte mindegy is milyen csak tudjam gyakorolni az angolt. Persze nem akarok se egy táborban, se egy holland raktárban huzamosabb időt tölteni. Azt hiszem eljött az idő, hogy EVS-el egy évet önkéntesként töltsek valahol. Ez a valahol Német vagy Spanyolország lesz, mert mindegyik nyelvnek hasznát venném a későbbiekben, és talán képes is lennék őket megtanulni. 

Ha mindezzel végeztem akkor meg irány egy trópusi sziget, még az is lehet, hogy újra Thaiföld, és leteszem a dive instructor vizsgát. 

 Tegnap találkoztam egy Dezső nevű kutyával a villamoson. Olyan kifejező szeme tud lenni néhány állatnak. A nap másik fénypontja egy 6-7 éves gyerek volt akivel sorban állás közben kezdtem el hevesen szemezni. Vágtam pár grimaszt neki, ő meg vigyorgott mint a tejbetök. Szóval úgy néz ki a kutyák és a gyerekek látnak bennem fantáziát....ez jó mert én is látok bennük. A felnőttekkel sose kerülök ennyire egy hullámhosszra szavak nélkül. És szavakkal se. 

 Indulok Szombathelyre fél órán belül. A várható program: szaunázás, túrázás, és persze rengeteg szesz. Egy hónapja nem gyújtottam rá, remélem Sz. Z. nem fog elbizonytalanítani mikor azzal a jellegzetes önelégült vigyorral a képén cigizik. Nem volna jó ismét visszaszokni...
 

 Jó ötlet volt belekezdeni a blogolásba. Határozottan jobban érzem magam tőle.  

Két ember van akik rendszeresen feltűnnek az álmaimban: Apám és Niki. Tegnap este mindkettővel találkoztam, de csak arra a részre emlékszem amiben Apa volt. Vett egy fél liter égetett szeszt 500FT-ért és én teljesen kiakadtam, hogy miért csinálja ezt az egészet. Miért tesz tönkre egy családot és miért nem gondol arra, hogy felelős értem. Sajnálom, hogy nem szegezhettem neki ezeket a kérdéseket az életben...túl fiatal voltam amikor meghalt. Egy kicsit mindig misztikus ez a történet, belőle lettem, de nem is ismertem. Sokat sakkoztunk, és amikor éppen nem volt teljesen részeg akkor törődött velem. Egy visszatérő álmom vele kapcsolatban, hogy elutazok valami isten háta mögötti helyre és ott találkozunk. Mondjuk a dzsungel mélyén kóborlok, vagy valami Dél-amerikai kisvárosban, találkozok vele teljesen véletlenül mire ő megismer és elmondja, hogy nem is halt meg igazából csak el akart vágni minden szálat és elmenekülni jó messzire. Fogalmam sincs milyen lehet egy olyan családban felnőni ahol mindkét szülő normális.

Voltunk síelni, vegyes érzésekkel tértem vissza. Maga a síelés jó, szánkózni is szeretek, ez is olyan csak gyorsabb. Viszont mindig undorodtam a sznobizmustól és a dagadt-söröző-fülbevalós középkorú emberektől, és ezekből kijutott bőven. "Minden rendes osztrák pincében van egy bilincsre vert 14 éves lány". A másik dolog amivel ismételten szembesülnöm kellett, hogy nehezen találom meg a hangot új emberekkel. Vagy működik az első pillanattól valamiféle kémia, vagy 3 értelmes mondatot nem tudunk kommunikálni mert halálra untatjuk egymást. 

Persze nem fogok, de megtehetném, egészen sok hullott a napokban. Kispált hallgatok, nincs még egy olyan zene ezen kívül amit 16 évesen is szerettem, és most is.

Miből állnak ezek a napok-hetek mostanság? 

Most épp olajfúrótoronyra akarok menni. Tegnap volt a VCA vizsga aminek ugyan még nincs eredménye, de meglepődnék ha elkaszálnának. Amúgy meg zajlanak a pesti hétköznapok, amik korántsem annyira vidámak mint ahogy azokat Pécsről elképzeltem egy jó fél éve, mikor még ott éltem. Naponta járok kondizni a Bencével, talán életem eddigi legjobb formájában vagyok. Ki tudom nyomni a 90kg-ot, 10km-t simán lefutok. Ennek örülök, ahogyan annak is, hogy már 3 hete nem dohányzok.

Agyilag viszont úgy érzem sorvadok. Kevés könyvet olvasok, alig hallgatok zenét, és kevés az olyan beszélgetés ami adna valami újat. Mintha egyre szürkébb lennék. Kopnak le a barátaim. Erről inkább tehetek én mint ők. Bánom is meg nem is, azt hiszem inkább cimboráknak kellene őket neveznem mintsem barátnak. Új, építő közegre lenne szükség, és egy olyan munkára amibe bele lehet feledkezni....

Miért jött létre ez a blog? 

- Mert egybefolynak a napok, és nem szeretném ha 10 év múlva egy hömpölygő masszára emlékeznék csak. 

- Mert az írás gondolkodásra késztet.

- Mert sokszor nehezen tudom elmondani azt amit igazán gondolok.  

- Mert sokszor léptem már ugyanabba a folyóba az elmúlt pár éves időszakban.

- Mert jól érzem magam tőle és pont.